A következő címkéjű bejegyzések mutatása: miniszabi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: miniszabi. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. január 18., vasárnap

Miniszabi Dunakanyar


 Az időből kevés van...sajnos, ez látszik a blog állapotán is. Sűrű hétköznapok, elfoglalt hétvégék, rengeteg történés, vázlat vázlat hátán.... 
Szeptemberben voltunk legutóbb kettesben, valahol Baranyában. Itt volt az ideje, hogy az év végi zűrök után megint elmenjünk egy hosszú hétvégére. Ezúttal ide a közelbe, a Dunakanyarba. A szállás Visegrádon volt, nagyon jó helyen, és az ellátás is jó volt. 

Pénteken kicsit későn indultunk.
 Épp bele a pénteki városból kifelé menő forgalomba, de szerencsére jól lehetett haladni, és fél órával a végső időpont előtt meg is érkeztünk. A hétvégére jó időt mondtak, attól függetlenül, hogy épp péntek reggelre vált egy hatalmas korcsolyapályává a város. Szerencsére mi nem reggel utaztunk, így délutánra már nyoma sem volt a főutakon a jégnek. 
Érkezéskor megkaptuk a kulcsot, elmagyarázták, hogy a három kulcs mire való. Az egyik volt a minibár kulcsa. Na, az nem volt a szobában, mert kikerült onnan-jött a magyarázat. Okos dolog volt rákérdezni, hogy ugyan merre található a minibár a szobában, mert a végén nemcsak a fogyasztást hanem  tán a komplett minibár árát követelték volna rajtunk :).
A vacsora menü jellegű volt, kétféle leves, négyféle főétel és kétféle desszert közül lehetett választani. Első esti vacsi süllő salátaágyon, és grillezett pulykamell csíkok kapros gombamártással, fűszeres gerezd burgonyával (gyanús volt,hogy lidl-ből való volt a krumpli). Minden esetre finom volt, és jókora adag.

 Szombat reggel ködös, esős időre ébredtünk. Kinézve a étterem ablakán ezt láttuk:
 A kiadós parasztrántotta után nem tántoríthatott el minket az időjárás se, hogy átmenjünk Esztergomba. Oda, ahol már jártunk egyszer, de az idő rövid volt, és városnézésre nem kerülhetett sor. Elsőként a Bazilikába mentünk. 
 Kívül-belül nagyon szép. Utólag megállapítottam, hogy bent sokkal hidegebb volt, mint kint.
 Ebben a szoborcsoportban találtam egy érdekes dolgot: angyalka fűrésszel a kezében.
 Kijőve sétáltunk egyet a Bazilika körül, az eső lassanként kezdett elállni. Messziről láttuk a ködből kiburkolózó Mária-Valéria hidat, és akkor jött a gondolat, hogy menjünk át Párkányba. 

 A selfie nem maradhatott el :)
 Irány át a hídon, majd egy kör Párkányban , s vissza. 

Terveink szerint Esztergomban ebédelünk, azon a helyen, ahol legutóbb is. Nem gáz nosztalgiázni alig több,mint fél év után? :) 

 Párkány után még egyikünk sem volt éhes, ezért egy előre nem tervezett programpont jött: irány Dobogókő. Ködös és tiszta szakaszok váltakoztak felfelé menet. 
 Leparkoltunk a sípályánál. Kilépve az autóból sík jég fogadott minket. Mivel nem készültünk erre a kis kitérőre, én magas sarkúban....
 Elcsúszkáltunk hát a sípályához, vagy szánkópálya? A szélben csináltunk pár képet, majd felmértük, hogy jobb ha az úton megyünk vissza az autóhoz, mert az döntően latyakos, csak itt-ott jeges, kisebb a valószínűsége eltanyázni, mint a fák közt a jeges meredélyen. 

 Lefelé haladva tisztult az idő, csak fent volt már köd. 
Mire az étteremhez értünk megérkezett a beígért tavaszias idő is. És ismét nem kellett csalódnunk. Szép adag, finom ízek...az Irsai Olivér olyan illatos volt, hogy hmmmm..... :) S hogy többek közt miről esett szó, azt egyelőre fedje homály. Vagy köd.
Délután visszamentünk Visegrádra, mert a szállodának van egy wellness részlege, amit feltétlen ki akartunk próbálni- főként a kültéri jacuzzi-t. Előtte még sétálunk egyet a Salamon toronyhoz. Annyira jól éreztük magunkat, annyira szép volt minden, hogy azt kellett mondanunk, a kedvenc helyünk lett Esztergom és Visegrád is, szívesen visszajövünk ide.

Mire a welnesshez értünk már kezdett sötétedni, és ez volt a szerencsénk: sötétben már nem nagyon voltak rajtunk kívül, akik voltak is, gyorsan odébbálltak. Egyedül lehettünk az infraszaunában, majd a jacuzziban. Kétszer ismételtünk, majd futás a kerten keresztül vissza a szobába. 
A mozgalmas nap után mindketten hulla fáradtak lettünk, vacsora után beájultunk az ágyba, kiterültünk, mint békácska eső után és jól kialudtuk magunkat. 

Lehet szebben ünnepelni a 9.együtt töltött hónapot? És kezdődhet boldogabban az új év?