Ha fácánból ritkán főzök levest, akkor vadnyúlból még ritkábban készítek bármit is. De kaptunk nyúlcombokat, jött a kihívás. Kis előtanulmány, kérdezősködés, hogy mit is kezdjek vele, majd úgy döntöttem, hogy nem pácolom be előre, csak megtűzdelem és zöldségágyon sütöm meg.
Sült nyúlcomb
- 2 termetes nyúlcomb
- 1 fej fokhagyma
- 10-15 dkg füstölt szalonna
- 2-3 sárgarépa
- 2 fej vöröshagyma
- 3 babérlevél
A nyúlcombokat megtűzdeljük fokhagymával és füstölt szalonnával. Sózzuk, borsozzuk. A tepsi aljára tesszük a négybe vágott répát, a felkarikázott hagymát, és még pár gerezd fokhagymát, babérlevelet.
Vizet öntönk alá, a tepsit alufóliával lefedjük. 210 fokra előmelegített sütőbe tesszük, és 20 percig így sütjük, majd 170 fokosra mérsékeljük a tüzet alatta. Fél óránként megnézzük, megfordítjuk. Kb. 2.5 óra alatt sül finom puhára.
Én most bulgurt készítettem mellé és majdnem korhely salátát.
Múltkorában az egyik boltban vettem készen korhely salátát, ami nagyon finom volt, de most úgy döntöttem, hogy magam készítem, mert virsli a nyúlcomb mellé azért mégsem kellene.... Némi előtanulmány következett ismét, most saláta ügyben, ezt követően pedig íme:
(Majdnem) korhely saláta
- 35 dkg savanyú káposzta
- 2 db csípős almapaprika
- 1 kisebb fej vöröshagyma
- 20 dkg majonéz
- 20 dkg tejföl
- 2 ek mustár
- cukor, só
A majonézből, tejfölből, mustárból cukorral, sóval, kevés őrölt borssal saláta alapot készítünk.
A savanyú káposztát apróra felvagdaljuk, az almapaprikát kimagozzuk, vékonyra felkarikázzuk, a vöröshagymát szintén vékonyra szeljük , majd mindent a majonézes alapba keverünk.
Néhány órára hűtőbe tesszük tálalás előtt.
Ha korhely salátát szeretnénk, akkor virslikarikákat is teszünk bele.



