A szilveszter. Szépen megterveztem, hogy hogyan is lesz majd. Mit főzök, sütök stb. persze jó macerás, időigényes kaják. Aztán egy nappal szilveszter előtt az történt, hogy Nóri ráharapott az egyik mozgó fogacskájára, és fájlalta. Mivel másnap reggel is kínlódva ment a reggeli, vagyis nem ment, úgy döntöttünk, hogy akkor irány a fogászati ügyelet, amit némi hisztériás neeeeem után végül maga a kis érintett is elfogadott. Irány hát a Szentkirályi utca és lélekben mindenre felkészültem. Meglepetésemre a recepción egy nagyon kedves hölgy fogadott minket. Azt hittem, hogy ülhetünk majd ottan naphosszat...De szerencsénk volt. Nem volt senki aki várakozott volna a gyerek részlegen. A doktornéni nagyon kedves volt, miután elmondtuk mi a probléma, megnézte a fogacskát, és megállapította, hogy ezt az első szél kifújja. Jött egy kis fincsi narancs zselés érzéstelenítés, pár másodperc és hopp már kint is volt a fogacska. Amire le is csaptam, megkaptam egy darabka gézbe csomagolva. A bátor kis hölgy pedig kapott egy könyvet jutalomként.
Hazaérve jutalomként anya habos kávét kapott.
A kis fogászati kitérő után otthon megnéztük, hogy a grízes mézes vajon megpuhult e. És igen, hibátlan lett és finom.
Motoszkált a fejemben, hogy legyen valami sós is, hisz hosszú az este. Nézegettem, nézegettem a neten, végül összehoztam egy hagymás-szezámmagos pogácsát, ami háromszög alakot kapott a hagyományos pogácsaforma helyett.
Hagymás-szezámmagos pogácsa
- 1/2 kg liszt
- 20 dkg + 5 dkg zsír (nem margarin,nem vaj!)
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 1 kis pohár tejföl
- 2,5 dkg élesztő
- 1 dl tej
- 3 tojássárga
- 1 tojás a kenéshez
- szezámmag
- só
A tejet meglangyosítjuk, 1-2 teáskanál cukrot feloldunk benne, belemorzsoljuk az élesztőt és felfuttatjuk. Az 5 dkg zsíron megpirítjuk a kockákra vágott vöröshagymát. A lisztet elmorzsoljuk a 20 dkg zsírral, hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, sót, tojássárgákat, tejfölt és jól kidolgozzuk. Jó kis zsíros, ugyanakkor könnyed tésztát kapunk.
A kidolgozott tésztát tiszta ruhával letakarjuk és langyos helyen 45 percet kelesztjük. A tésztát ujjnyi vastagra nyújtjuk, és késsel bevagdossuk a tetejét. Megkenjük a felvert tojással, megszórjuk szezámmaggal. Négyzeteket szabunk, amiket az átlónál kettévágunk. Sütőpapírt teszünk a tepsibe,belerakjuk a pogikat, 20 perc újabb pihi jön majd a 180-190 fokra előmelegített sütőbe tesszük és kb. 10-15 perc alatt aranysárgára sütjük.
A kidolgozott tésztát tiszta ruhával letakarjuk és langyos helyen 45 percet kelesztjük. A tésztát ujjnyi vastagra nyújtjuk, és késsel bevagdossuk a tetejét. Megkenjük a felvert tojással, megszórjuk szezámmaggal. Négyzeteket szabunk, amiket az átlónál kettévágunk. Sütőpapírt teszünk a tepsibe,belerakjuk a pogikat, 20 perc újabb pihi jön majd a 180-190 fokra előmelegített sütőbe tesszük és kb. 10-15 perc alatt aranysárgára sütjük.
Vacsorára hidegtál készült. Mini fasírt, amit Nóri készített, töltött tojás és lencsefasírt, mellé franciasaláta.
Lencsefasírt
1 kisebb fej felkockázott vöröshagymát, 3 gerezd fokhagymát megpirítunk, beleöntünk egy konzerv lencsét. Sózzuk, borsozzuk, őrölt babérlevéllel is ízesítjük. Kevés vízzel felöntve pár percig főzzük.
2 zsemlét megáztatunk, szétmorzsoljuk. A lencsét botmixerrel simára mixeljük és hozzákeverjük a zsemlékhez. Ütünk bele egy tojást, és a masszát összedolgozzuk. Gombócokat formálunk, zsemlemorzsában meghempergetjük őket, és bő forró olajban kisütjük.




