Amióta történt ami történt, és új életet élek, új dolgokat is kipróbálok. Például azt, hogy nem én főzök, hanem átengedem a páromnak.
Na, nem ok nélkül! Megfőzött! :) Ez pedig az egyik kedvencem. Tőle :)
Brokkolis halgratin
- 80 dkg tőkehalfilé
- 3-4 dl natúr görög joghurt
- 1 csapott ek liszt
- 15-20 dkg mozzarella
- 2 ek citromlé
- 0,5 kg brokkoli (lehet mirelit is)
- 4 ek. tej
- só ízlés szerint
- bors ízlés szerint
- kapor ízlés szerint, ne sajnáljuk!
- 50 dkg krumpli
- A halat befűszerezzük, meglocsoljuk a citromlével, és serpenyőben kevés olajon 10 perc alatt elősütjük.
- A brokkolit rózsáira szedve sós vízben megfőzzük.
- A burgonyát szintén megfőzzük, összetörjük, tejjel lazítjuk és sóval, borssal ízesítjük.
- Egy magasabb falú tűzálló tálat kiolajozunk, belesimítjuk a burgonyát, ráfektetjük a halszeleteket arra pedig a brokkoli-rózsákat.
- A joghurtot a kaporral és a liszttel csomómentesre keverjük, és a tetejére kenjük. Szeletelt mozzarellával befedjük, és meghintjük egy kevés sóval.
- 180 fokosra előmelegített sütőben 30-35 percig sütjük, amíg aranybarna színű lesz.

