A következő címkéjű bejegyzések mutatása: burgonya. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: burgonya. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. március 14., vasárnap

Muszaka- vagy valami olyasmi






  • 60 dkg krumpli
  • 2 cukkini
  • 1 padlizsán
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 50 dkg darált hús
  • 1 doboz passzírozott paradicsom
  • oreganó
  • kakukkfű
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 4 dl tej
  • 1,5 ek liszt
  • 20-25 dkg sajt reszelve 
A cukkiniket, padlizsánt fél centis karikákra vágjuk és besózzuk. Hagyjuk állni. 
A vöröshagymát kockázzuk, olajon megpirítjuk. Mikor már üveges, akkor belenyomjuk a fokhagymát, rátesszük a darált húst, amit fehéredésig pirítunk. Sózzuk, borsozzuk. Felöntjük a passzirozott paradicsommal, kakukkfűvel, oregánóval ízesítjük és kis lángon kb. 25 percig főzzük a ragut. 
A cukkiniről és a padlizsánról leitatjuk a vizet és kevés olajon, nagy lángon elősütjük. 
A krumplit megpucoljuk és vékony karikákra vágjuk. 
Elkészítjük a besamelt: a lisztet kevés olajon megpirítjuk, és feleresztjük tejjel. Sózzuk, borsozzuk. 
Ha mindezzel megvagyunk, akkor a tepsit vékonyan kiolajozzuk és kezdhetjük rétegezni az ételt.
Alulra megy a krumpli, amit kicsit megsózunk. Rá a cukkini, erre pedig a ragu fele. Majd a padlizsán jön és a ragu másik fele. Az egészet áthúzzuk a besamellel, és megszórjuk a reszelt sajttal. 
180 fokosra előmelegített sütőbe tesszük az ételt és kb. 30 perc alatt megsütjük. 

2016. február 19., péntek

A köret miatt

A köret mindig nehéz kérdés. A kisfiam és én krumplisok vagyunk, Nóri rizses és bulguros, Tibi salátás.  De ezt a krumplit mindenki  szereti. 

Tejszínes-fokhagymás krumpli

  • 1 kg krumpli
  • 4 dl tejszín
  • 3 gerezd fokhagyma
  • só
  • bors
  • kevés szerecsendió
  • 1 mk cukor (nem, nem tévedés)
A krumplit megtisztítjuk, karikákra vágjuk. 
A tejszínt a fűszerekkel ízesítjük, belenyomjuk a fokhagymát.
Rétegezzük a krumplit a tepsibe, minden réteget sózunk, és meglocsolunk a fűszeres tejszínnel. A tepsit alufóliával lefedjük és 180 fokos sütőben kb. 40 perc alatt puhára sütjük. Ha puha, még 5 percig fólia nélkül pirítjuk a tetejét.





A rakott krumpli ahogy Nóri szereti

Sokféleképp próbáltam már a rakott krumplit. Két dolog biztos: 
  1. nem jó ha száraz
  2. nem jó ha szalonnazsíros.
Nálunk utóbb ez a recept vált be. 

Rakott krumpli

  • 1 kg krumpli 
  • 6 főtt tojás
  • 30 dkg füstölt kolbász
  • 300 g tejföl
  • 2 csapott ek liszt
  • 5 dl tej
  • sajt
A krumplit héjában megfőzzük, felkarikázzuk. A tojást szintén megfőzzük, karikázzuk, és a kolbászt is karikákra vágjuk.
A lisztet kevés olajon megpirítjuk, és fokozatosan felöntjük a tejjel, és felfőzzük. Sóval, kevés delikáttal, borssal, szerecsendióval ízesítjük. Ahogy felforrt levesszük a tűzről és hozzákeverjük a tejfölt.
Kezdhetjük a rétegezést. Egy sor krumpli, só, kolbász, tojás, tejfölös besamel. A besamellel nem kell bevonni az egész réteget, elég ide-oda pöttyinteni. 
Az rétegezést krumplival fejezzük be, és a záróréteget teljes egészében besamellel vonjuk be. Sajtot szórunk a tetejére ízlés szerint. Mi általában füstölt sajtot használunk vagy eidámit. 
A sütőt nem kell előmelegíteni, 200 fokra állítjuk be és kb. 35 perc alatt átsütjük.





Savanyúsággal kínáljuk.

Levesek


Kompakt kis levesek következnek, az utóbbi két hónap  "összegyűjteményéből". 

Kolbászos krumplileves



  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 25 dkg krumpli
  • 1 szál sárgarépa
  • fél szál petrezselyem
  • egy szál zellerlevél vagy egy darabka zellergumó
  • 10 dkg füstölt kolbász
  • pirospaprika
  • só bors
  • 4 tojás
A vöröshagymát felkockázzuk, kevés olajon üvegesre pirítjuk. A zöldségeket meghámozzuk, mossuk,  felkockázzuk és a megpirított hagymára tesszük. Közepes lángon fedő alatt pár percig pároljuk. Eztán megszórjuk 2 teáskanál pirospaprikával, sózzuk, picit borsozzuk. Felengedjük kb. 1 liter vízzel. Mikor felforr takarékra vesszük és addig főzzük míg megpuhulnak a zöldségek. Ekkor beleszórjuk a felkarikázott kolbászt és egyesével egyben beleeresztjük a tojásokat. Most elzárjuk alatta a lángot, lefedjük a lábast, s hagyjuk maradék hőn a levest 10-15 percig. 

Tálaláskor tejföllel dúsíthatjuk.


Nagy kedvencem a zöldség leves. És ebben nagy segítség a mirelit zöldségkeverék. 

Zöldségleves

  • 25 dkg brokkolis zöldségkeverék (vagy vegyesen brokkoli,karfiol,répa)
  • 12-14 szem kelbimbó
  • 1 tyúkhús leves kocka
  • levestészta ízlés szerint
A zöldségeket kevés olajon átfuttatom. Sózom, borsozom és felengedem 1 liter vízzel. Beleteszem a leveskockát, forrás után közepes lángon még pár percig főzöm. Beleteszem a levestésztát és további pár perc főzés után késznek nyilvánítom. 
Ha kiadósabbra szeretném akkor grízgaluskát teszek bele betétnek.



A következő leves kisfiam nagy kedvence, a saláta leves. Tulajdonképpen minden levest szeret amiben egybe főtt tojás  van. 

Salátaleves


  • 1 fej saláta
  • 7,5 dl tej
  • 2,5 dl víz
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 3 ek liszt
  • olaj
  • só cukor
  • 4 tojás
A salátát levelekre szedjük és megmossuk. A leveleket kisebb darabokra tépkedjük. Közben vizet forralunk, majd ebbe szórjuk a salátaleveleket és pár percig főzzük. Eztán hideg vízbe rakjuk, hogy ne veszítse el a színét.
Kevés olajon megpirítjuk a lisztet, belenyomjuk a fokhagymát és rögtön feleresztjük a tejjel és a vízzel. Többször megkeverve felforraljuk, ízesítjük cukorral, sóval. Ekkor belerakjuk a salátát. Mikor újra forrni kezd egyesével beleeresztjük az egész tojásokat. Lezárjuk alatta a tűzhelyet, fedőt teszünk a levesünkre és még 10-15 percig hagyjuk maradék hőn. 
Aki szereti, ecettel savanyíthatja. 



A paradicsomleves amolyan hangulat leves nálunk. Ha éppen olyan a hangulatuk a gyerekeknek akkor megeszik, ha nem akkor meg nem. Ebben a változatban a betét különleges.

Paradicsomleves sajtos galuskával


  • 500 g passzírozott paradicsom
  • kb. 1 l víz
  • olaj
  • 3 ek liszt
  • 1 szál zellerlevél vagy egy darabka zellergumó
  • 1 tojás
  • 5 dkg sajt
  • 2 ek liszt
Kevés olajon megpirítjuk a 3 ek lisztet és feleresztjük a passzírozott paradicsommal és vízzel. Sózzuk, cukorral ízesítjük beletesszük a zellert és felforraljuk. 
Míg forr, elkészítjük a sajtos galuskát. Egy tojást kis sóval összekeverünk. Hozzáadjuk az 5 dkg reszelt sajtot, és annyi lisztet amennyit felvesz (max. 2 ek.), ha túl sűrű, akkor pici vízzel hígíthatjuk. Ha kiforrt a leves beleszaggatjuk a galuskát és pár perc alatt készre főzzük.
TIPP: aki szereti a még karakteresebb ízeket, az tehet bele karikára vágott füstölt kolbászt. 



Gyors ötletek vacsorára


Összegyűlt jó pár ötlet az utóbbi időben. Mi az ami gyorsan megvan este vacsira? A főzelék azért hetente egyszer előfordul nálunk. Pláne ha finom. És melyik finom? Hát a finom.


Finomfőzelék


  • 30 dkg zöldborsó
  • 2 db sárgarépa
  • 1 karalábé 
  • 5-6 dl tej
  • 2-3 ek liszt
  • só
  • petrezselyemzöld
A zöldségeket kevés olajon, kicsi vízzel,sóval, 2-3 teáskanál cukorral megpároljuk. A lisztet kevés olajon megpirítjuk, fokozatosan felöntjük a tejjel és a keveréket felforraljuk. A megpárolt zöldségekre öntjük, szükség szerint, ha túl sűrű lenne, akkor öntsünk hozzá tejet. Ízesítsük sóval, cukorral, szórjuk meg aprított petrezselyemzölddel. 
TIPP: a karalábé elhagyható, ha épp nincs otthon vagy nem szeretjük. Ha nincs időnk akkor használjuk a készen kapható mirelit finomfőzelék alapot.
Feltétnek itt főtt füstölt tarja szeletet sütöttem, de bármilyen husival, tükörtojással is finom.



A finom főzelék megosztó a családon belül, de ha a zöldborsó főzelékről van szó, akkor abban egyetértés van. Hasonló, mint a finomfőzelék, de csak egy összetevős zöldség-ügyileg: csak zöldborsó.

Zöldborsó főzelék

  • 45 dkg zöldborsó
  • 5-6 dl tej
  • 2-3 ek liszt
  • petrezselyemzöld
A zöldborsót kevés olajon, kicsi vízzel,sóval, 2-3 teáskanál cukorral megpároljuk. A lisztet kevés olajon megpirítjuk, fokozatosan felöntjük a tejjel és a keveréket felforraljuk. A megpárolt zöldségekre öntjük, szükség szerint, ha túl sűrű lenne, akkor öntsünk hozzá tejet. Ízesítsük sóval, cukorral, szórjuk meg aprított petrezselyemzölddel. 



Ha épp nem "gyerekes" hetünk van, akkor lehet kísérletezni, vagy pedig azt játszani, hogy  mi van a hűtőben, csináljunk valami egyszerűt, de mégiscsak ne csak rántotta legyen .... A kategória egyik versenyzője...hogy is nevezzem? 


Zöldséges sütőben sült "rántotta"


  • 15 dkg brokkoli (mirelit)
  • 14 dkg karfiol (mirelit)
  • 10 dkg sonka
  • 5 tojás
  • 5 ek. tejszín
  • sajt
  • néhány koktélparadicsom
A zöldségeket megpároljuk kevés vízzel vagy gőz fölött. Közben felkockázzuk a sonkát és egy kiolajozott tűzálló tál aljára terítjük. Rátesszük a párolt zöldséget. 
Előmelegítjük a sütőt 200 fokosra. A tojásokat habosra verjük, sózzuk, hozzákeverünk 5 ek. tejszínt és ráöntjük  a zöldségekre. Ízlés szerint reszelt sajtot szórunk rá és rátesszük a félbevágott koktélparadicsomokat. 
A rántottán az előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütjük.



Igen, igen, szeretek mindent s.k. csinálni, de van az úgy, hogy kényelmesebb - és nem mellesleg gyorsabb - feltenni egy fazék vizet forrni és kivenni a fagyasztóból egy zacskó mirelit derelyét. Majd megfőzni. Anyunál ettünk először úgy túrós derelyét, hogy nem morzsa volt alatta, hanem darált dió. Érdemes kipróbálni! 

Vagy szilvás derelye fahéjas porcukorral.



Magas koleszterint szinttel bírók most ugorjanak kicsit lejjebb az olvasásban.  Múltkorában puha füstölt kolbászt hoztunk Szeghalomról. Tökéletes volt arra, hogy süssünk belőle egy kis húsos szalonnával. Köretnek tettem be a sütőbe héjastól krumplit, amihez kaporral ízesített tejfölt adtam.


Békésben még mindig készítik a cigánykát. Tulajdonképpen hurka, kerek fazonú. Szoktunk azt is hozni Szeghalomról. Kiveszem a fagyasztóból és szépen lassan megsütöm. Savanyúsággal isteni!


Ha kicsit több időm van este, ez általában a péntek este, akkor szívesen főzök paprikás krumplit, kicsit turbósított változatban. Lehet bele tenni gombát, debrecenit, virslit. Nagyon  szokták szeretni a gyerekek.

A későbe nyúló vásárlások vacsorája a sült kolbász. Savanyúsággal, kenyérrel, tükörtojással. Gyorsan kész.


Végül, reggelire is akár, debreceni, főtt tojással. 

Mi a helyzet egy finom bundáskenyérrel? Nálunk mindenki szereti. Citromos teával.



2015. június 21., vasárnap

Light summer lunch

Leves vagy nem? Ha igen akkor milyen? Nórika elég leveses, Balu attól függ. A könnyű zöldségeslevesek mindig jók. Semmi rántás vagy habarás. 

Vegyes zöldségleves egyszerűen

  • fél karalábé
  • 15 dkg zöldborsó
  • egy nagyobb sárgarépa
  • egy kisebb fehérrépa (elhagyható)
  • 5 dkg levestészta (itt csiga)
A karalábét felkockázom, a répát félkarikára vágom. Kevés olajon megfuttatom a felvágott zöldségeket a zöldborsóval, egy csapott evőkanál cukorral, egy kiskanál sóval. A zöldségeket felöntöm 1,25 l vízzel, vagy ha van kimaradt húsleves, akkor azzal. Tehetünk bele egy leveskockát is. Mikor a zöldségek majdnem puhára főttek,  tésztát szórok bele és készre főzöm. 



A rántott csirkecomb valahogy a tavaszhoz kapcsolódik nálam. Mint a zöldborsó leves. Kicsit másképpen készítettem el, másképpen ízesítettem,mint egyébként az egyszerű változat. Bár nálam már a hús kisütése is más, mert én sütőben sütöm ki. Így biztosan átsül és nem kell az olaj mellett álldogálni, és a bő olajban sütést is megspórolom. Talán egészségesebb így.

Fokhagymás tejben pácolt rántott csirkecomb


A csirkecombokat kettévágtam, megtisztítottam, besóztam, egy edénybe tettem, tejet öntöttem rá, és hozzákevertem 3 nagyobb gerezd zúzott fokhagymát. Nekem most csak egy délelőttöm volt, hogy pihenni hagyjam, de ha van rá idő, akkor egy éjszakán át pihentessük hűtőben. 
Mielőtt a panírozáshoz kezdtünk volna -mert ugye nem egyedül csináltam- előmelegítettem a sütőt 200 fokra, és egy tepsibe kevés olajat öntöttem. A combokról leöntöttem a fokhagymás tejet és pár percig hagytam lecsöpögni a maradék tejet is róluk. 
A panírhoz a lisztbe kevertem szárnyas fűszersót, a többi változatlan volt. Nórika segített a panírozásban, ő merítette a tojásba az előzőleg lisztbe forgatott combokat. A morzsázás megint az én feladatom volt. 
A bepanírozott csirkecombokat az előzőleg előkészített tepsibe tettük. Mikor az összes comb belekerült akkor lefedtük alufóliával és betoltuk a sütőbe. Kb. egy óra elteltével levettem róla a fóliát, megfordítottam a húsokat 180 fokosra mérsékeltem a hőmérsékletet és még 20 percig sütöttem.
Köretnek sült krumpli készült Balu kedvéért. Illetve zöld saláta fokhagymás-fűszeres öntettel a nagykorúak kedvéért. A csapatmunka szellemében Tibi készítette elő a zöldségeket: paradicsomot, uborkát, kaliforniai paprikát és salátát; ezért olyan szép egységes méretűek a darabok. Imádom! 

A fokhagymás tejben való áztatás megtette a hatását, finom omlós, fokhagymás csirkét kerekítettünk ebédre.

2015. április 9., csütörtök

Amikor elengedem a fakanalat


Mostanában semmi időm írni. Berakom a képeket, nagyjából összerakom a vázat, és a piszkozat ott áll. Hetekig. 
Azon a héten is úgy alakult, hogy minden nap túlóráztam. Jól esett, hogy mire hazaértem már kész volt a vacsora. Na jó.... majdnem kész. Mellesleg az én Kedvesem tovább lát a krumplinál, a rizsnél és hagyományos magyaros ételeknél , szeret kísérletezgetni,  és jobbára szénhidrát szegény ételeket választ. Hát, lássuk mikkel kényeztetett.


Spenótos csirkemell juhtúróval fűszerezve



.

40 dkg csirkemell filé

45 dkg fagyasztott leveles spenót
12  dkg juhtúró
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
2 gerezd fokhagyma
olaj a tál kikenéséhez


Egy tűzálló tálat nagyon vékonyan kiolajozunk .A csirkemellet vékony szeletekre vágjuk, óvatosan sózzuk és borsozzuk, és a kiolajozott tálra fektetjük a  felét. 
A lecsöpögtetett, kiolvasztott zúzott fokhagymával elkevert spenótot elsimítjuk a húson.  Ha ezzel megvagyunk, a juhtúrót egyenletesen a spenótra morzsoljuk.
Végül az egészet befedjük a félretett csirkemellel.
Előmelegített sütőben 10-15 percig lefedve sütjük, majd további kb. 30 percig a fedőt/fóliát eltávolítva



Sajttal és sonkával töltött kápia paprika



20 dkg eidámi sajt
10 dkg füstölt sonka
1 db tojás
2 ek tejföl
só és bors ízlés szerint
1 közepes újhagyma
6 szelet bacon

3 db kápia paprikakörethez: 500 g zöldségkeverék

A sajtot nagy lyukú reszelőn leszeljük, a sonkát apró kockákra vágjuk. A bacon kivételével az anyagokat összedolgozzuk, és megtöltjük a paprikákat. A bacon csíkokkal körbetekerjük. Sütőedénybe szorosan egymás mellé tesszük és 180 fokosra előmelegített sütőben 30-40 percig sütjük.


A  paprikákat hosszában kettévágjuk, magházukat eltávolítjuk.
Közben a  körethez a a zöldségkeveréket megpároljuk.


Néhány nap után az én Tibim úgy gondolta, hogy krumpli elvonási tüneteim kezdenek lenni, és akkor jött ez a vacsi. 
 Tojással töltött burgonya


2 db nagyobb burgonya (majdnem teljesen megfőtt)
2 ek vaj (megolvasztva)
só és bors  ízlés szerint
5 dkg sajt (jól olvadó, ízlés szerint)
2 db tojás 
5 dkg füstölt sonka
1 közepes db újhagyma

A héjában megfőtt burgonyából vágjunk le egy szeletnyit, hosszanti irányban. Kanállal óvatosan kaparjuk ki a belsejét úgy, hogy maradjon egy kb. fél cm-es kérge a burgonyának. A kikapart belsejét nem kell felhasználnunk.
Kenjük ki a burgonya belsejét az olvasztott vajjal, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.
A sajtot reszeljük le (tegyünk félre egy kicsit a díszítéshez), majd szórjuk a burgonyák belsejébe. Az apróra szeletelt sonkát és az újhagymát (tegyünk félre egy kicsit a díszítéshez) is szórjuk bele a burgonyák belsejébe.
Ezt követően üssünk a burgonyákba egy-egy tojást, vigyázva, hogy a tojássárga ne fakadjon ki. Sózzuk, borsozzuk a tojást is, majd tetszés szerint, díszítésként szórjuk meg egy kis sonkával, sajttal és újhagymával.
180 fokra előmelegített sütőben süssük 20 percig.



A heti repertoárból nekem a töltött kápia volt a kedvencem, és a körete.  Összességében  ismét megállapítottam, hogy érdemes néha kijönnöm a konyhából és átengedni a terepet A Pasinak :)

2014. december 24., szerda

Gyors vacsora sietős hétköznapokra


A Németi-Szente avagy a Szente-Németi élet azzal jár, hogy folyton mozgásban vagyunk. Mondhatjuk, hogy nem unatkozunk, rohangálunk ide-oda, tervezünk előre, de sokszor improvizálunk, a konyhában is.  Kevesebb idő jut főzésre, és ilyenkor jól jönnek a gyorsan elkészíthető alapanyagok. Ilyen pl, a csirkemáj, ami pillanatok alatt kész van. 

Lecsós csirkemáj zelleres krumplipürével


  • 2 nagy fej vöröshagyma
  • 2 zöldpaprika
  • 2 paradicsom
  • 50 dkg csirkemáj
  • só
  • bors
  • pirospaprika
  • 75 dkg burgonya
  • 15 dkg zeller (gumó)
  • szerecsendió
  • 5 dkg vaj
  • kb. 1,5 dl tej
A püréhez sós, szerecsendiós vízben feltesszük főni a megtisztított burgonyát és a zellerkockákat. Mikor puhára főtt leszűrjük, pürésítjük, ha szükséges sózzuk, borssal ízesítjük. Hozzákeverjük a vajat és a tejet, s pár percre visszatesszük a tűzhelyre, folyamatosan kevergetjük míg újra átmelegszik.

A hagymát megtisztítjuk, kockázzuk, olajon megpirítjuk. Hozzáadjuk a felkarikázott paprikát és paradicsomot. Mikor megpuhult a paprika pirospaprikával ízesítjük a ragut, s hozzáöntjük a megtisztított, lecsöpögtetett májat borssal szórjuk meg. Pár percig (max. 5-6) pirítjuk. 





2014. november 15., szombat

Tízévente

Megígértem, megfőztem. Nem volt vele tapasztalatom mert kb. kétszer főztem életemben eddig. Aztán rájöttem, hogy én nem szeretem. Na, ezért főztem még csak kétszer. Tíz év alatt elfelejtettem, hogy nem jött be.Na és a vele járó maceráról ne is beszéljünk.....

Ide azért kerül, hogy ha megint főzni kellene, tudjam hogyan kell. De önszántamból soha többé...

Juhtúrós sztrapacska


  • 1 kg krumpli
  • kb. 40 dkg liszt
  • 1 tojás
  • 3 ek olaj
Felteszünk egy nagy fazék sós vizet forrni.
A krumplit lereszeljük. Jó apróra (pl. sajtreszelő ) . Szerencsére nekem van egy jó daráló gépezetem (amit össze kell rakni, majd szétszedni, ami eddig oké, de végül el is kell mosogatni). Ha reszeljük, akkor a csuklónk rendesen igénybe lesz véve.


Szóval a reszelt krumplit összekeverjük egy tojással és kb. 40 dkg liszttel. (újabb mosogatni való egy nagy edény amiben mindezt összekevertük)

Forrásban lévő vízbe szaggatjuk. Ha feljött a víz tetejére kb. 2 percig főzzük.
 Kb. 20 dkg szalonnát felkockázunk, megpirítjuk.  (mosogatható amiben a szalonnát kiolvasztottuk, ja és amin összevágtuk....)

  Leszűrjük, zsírra szedjük. (mosogatnivalók: a nagy fazék és a szűrő)

 A forró nokedlire rámorzsoljuk a juhtúrót.
Tejföllel és a pirított szalonnával tálaljuk.


Ezek után rájöttem, hogy nekem ez nem ízlik, plusz nem ér az egész ennyit. (mosogatásról még annyit, hogy olyan gusztustalan utána a mosogatószivacs, hogy nokedlis cucc után landol a kukában)

Most komolyan. Mi a jó ebben?????? 

Inkább főztem volna paprikás krumplit.....kolbásszal.....

2014. október 30., csütörtök

Sütőtökös vacsi


Ősz lévén a sütőtök szezonja van. Ráadásul trendi. A krémelveseken kívül is öntik ránk a sütőtökös recepteket: desszertnek, köretnek, főételnek.
Szeretem, ha van itthon sütőtök, most rakott étel készült belőle. Gyorsan, többször nekifutva, mert megint rohanás volt...

Csirkemell sütőtökkel rakva, fűszeres tejszínben sütve

Hozzávalók:

  • 50 dkg krumpli
  • 50 dkg sütőtök (a tök hosszúkás része)
  • 50 dkg csirkemell
  • kevés liszt
  • 200 ml habtejszín
  • 2 gerezd fokhagyma
  • őrölt bors
  • rozmaring

How to:

A krumplit megtisztítjuk, felkarikázzuk. A sütőtököt is pucolás után vékony karikákra vágjuk. A csirkemellet felszeleteljük, sózzuk, és állni hagyjuk fél-egy órára.
Egy tepsit kiolajozunk, belerakunk egy sor krumplikarikát, sózzuk, majd jöhet rá egy sor sütőtök.
A csirkemellet lisztbe forgatjuk, ez lesz a következő réteg. Erre jön egy sor krumpli, a sütőtök másik fele, és végül egy sor krumpli.
A tejszínbe belekeverjük a sót, a zúzott fokhagymát, borsozzuk, rozmaringot teszünk hozzá ízlés szerint, és ezzel a keverékkel öntjük le a rakottast.
A tepsit lefóliázzuk és 190-200 fokos sütőben kb. 1 óra alatt megsütjük. 





2014. október 5., vasárnap

Szilvás gombóc

Vannak hétvégék, amikor mind a négy gyerekünk velünk van. Ilyenkor mindig kitalálok valami olyan ételt, amibe a lányok is be tudnak segíteni.  Legutóbb szilvás gombóc készült.
A tésztát én készítettem elő, nyújtottam a lányok pedig a gombócokat formálták. A nudli készítésbe  Balu szállt be: jól odaragasztotta a nyújtódeszkához a tésztát :).

Szilvás gombóc/nudli

  • 1 kg krumpli
  • 22-25 dkg liszt
  • 1 tojás
  • 1 ek. zsír
  • 1 ek cukor
  • 1 tk só


A krumplit héjában megfőzzük, krumplinyomón átnyomjuk. Sózzuk, langyosra hűtjük. A liszttel, zsírral, tojással összedolgozzuk, ha nagyon ragad a tészta, adunk még hozzá lisztet.A szilvákat kettévágjuk, de nem teljesen, úgy,hogy a magot ki lehessen szedni és a helyére fahéjas kristálycukrot tudjunk tenni. Ahogy ezzel elkészültünk már lehet is nyújtani, kb. 2-3 mm vastagságúra, négyzeteket vágni, a szilvát rátenni, gombócot formálni belőle.
A nudlihoz kb. 3 cm átmérőjű hengereket készítünk, feldaraboljuk, és a darabkákból nudlikat sodrunk.Forrásban lévő sós vízben kifőzzük. A gombócok feljönnek a víz tetejére, 1-2 percig főzzük még, majd pirított morzsára szedjük. 




Porcukorral, fahéjas kristálycukorral megszórva tálaljuk. 

2014. szeptember 30., kedd

Husi krumplival


Újkrumpli szezon volt, és a petrezselymes krumplit már untam. Találtam egy pikáns pirított újkrumpli receptet, és egy finom zöldséges husit hozzá.

Csípős pirított burgonya

Hozzávalók:
  • 1 kg krumpli
  • pirospaprika
  • chilipor vagy chilis fűszerkeverék
A krumplit megpucoljuk, negyedeljük. Kevés olajat hevítettem egy teflon serpenyőbe, beletettem a krumplidarabokat. Pár percig pirítottam, sóztam, majd kevés vizet öntöttem alá és fedő alatt puhára pároltam, lepirítottam. Megszórtam kevés pirospaprikával és chiliporral. 
Újkrumpli szezonon kívül is elkészíthető, nem új krumpliból :)


Zöldségek alatt sült karaj

Hozzávalók:


  • 6 szelet karaj
  • kb. 30 dkg vegyes zöldség (zöldborsó, répa, kukorica stb.)
  • bacon vagy császárszalonna felkockázva (elhagyható)
  • 1 ek. tejföl
  • füstölt sajt
  • liszt
A karajszeleteket kiklopfolom, sózom, borsozom, lisztbe mártom és kevés olajon elősütöm.
A zöldségeket megpárolom (gőzben). Kihűtöm, keverek hozzá tejfölt és kevés kockázott bacont. 
Az elősütött hússzeleteket sütőpapírral bélelt tepsibe teszem, és a szeletekre halmozom a zöldségkeveréket. Tetejére reszelt füstölt sajtot szórok, és 180 fokosra előmelegített sütőben átsütöm, míg a sajt megolvad és aranybarna lesz.


2014. szeptember 26., péntek

Halas szívem csücske


Amióta történt ami történt, és új életet élek, új dolgokat is kipróbálok. Például azt, hogy nem én főzök, hanem átengedem a páromnak. 
Na, nem ok nélkül! Megfőzött! :) Ez pedig az egyik kedvencem. Tőle :)



Brokkolis halgratin



  • 80 dkg tőkehalfilé
  • 3-4 dl natúr görög  joghurt 
  • 1 csapott ek liszt
  • 15-20 dkg mozzarella
  • 2 ek citromlé
  • 0,5 kg brokkoli (lehet mirelit is)
  • 4 ek. tej
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint
  • kapor ízlés szerint, ne sajnáljuk!
  • 50 dkg krumpli

  • A halat befűszerezzük, meglocsoljuk a citromlével, és serpenyőben kevés olajon 10 perc alatt elősütjük.
  • A brokkolit rózsáira szedve sós vízben megfőzzük. 
  • A burgonyát szintén megfőzzük, összetörjük,  tejjel lazítjuk és  sóval, borssal ízesítjük.
  • Egy magasabb falú  tűzálló tálat  kiolajozunk, belesimítjuk a burgonyát, ráfektetjük a halszeleteket arra pedig a brokkoli-rózsákat.
  • A joghurtot a kaporral és a liszttel csomómentesre keverjük, és a tetejére kenjük. Szeletelt mozzarellával befedjük, és meghintjük egy kevés sóval.
  • 180 fokosra előmelegített sütőben 30-35 percig sütjük, amíg aranybarna színű lesz.