A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csirkemell. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csirkemell. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. augusztus 6., csütörtök

Egyszerű indiai kétszer


Az egyik kolleganőm kipróbált egy indiai fűszerkeveréket. Csirkés ételt készített belőle, hozott be kóstolót, és tetszett. Először azt gondoltam, én is azt a receptet készítem el ami a tasakon van. Aztán keresgéltem és találtam a lidlkonyha oldalon egy indiai receptet, és amellett döntöttem, némileg átalakítva és végül a fűszerkeverékből is került bele.


Indiai fűszeres csirke


  • 80 dkg csirkemell
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint
  • natúr joghurt 2 dl
  •  1/2 citrom
  • 1 gerezd fokhagyma
  •  2 cm friss gyömbér
  • 1 tk. kurkuma
  •  1 tk fűszerpaprika, 
  •  5 dkg vaj 
  • 4 db egész szegfűszeg
  • 2 db babérlevél 
  •  10 db koriandermag
  • 1 egész fahéj
  • 1 póréhagyma
  • 1 doboz hámozott paradicsom
  • 1 tk. kotányi bombay masala fűszerkeverék
  • 1 dl tejszín 
  • rizs köretnek
A csirkecombokat sóval és borssal ízesítjük. A joghurtot botmixer segítségével kikeverjük a citromlével, gyömbérrel, egy – apróra darabolt – gerezd fokhagymával, fűszerpaprikával és kurkumával. A csirkét egy tálba tesszük, ráöntjük a fűszeres joghurtot, összeforgatjuk, és  egész éjszakára hűtőbe tesszük pácolódni.
Egy serpenyőben felolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a fűszereket: szegfűszeget, babérlevelet, egész koriandert, egész fahéjat, és illatosra pirítjuk. Üvegesre dinszteljük rajta a félkarikára aprított póréhagymát. Ekkor hozzáadjuk a csirkét (a páccal együtt), és mindkét oldalán kissé megpirítjuk, beleöntjük az összeturmixolt paradicsomkonzervet, a fűszerkeveréket, és a paradicsomos mártásban kb. 30 perc alatt puhára pároljuk a csirkét, a végén hozzáadjuk a tejszínt.
 Főtt rizzsel kínáljuk.


Ma pedig valami gyorsat akartam készíteni, és mivel ízlett múlt héten az indiai, az készült most is.


Indiai fűszeres csirkecombok

  • 1 kg csirkecomb (4db)
  • liszt
  • 2 fej lila sonkahagyma (vagy sima lilahagyma)
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 centi gyömbér
  • kevés kurkuma
  • 10 szem koriandermag
  • 2 szem szegfűszeg
  • 1 doboz passzírozott paradicsom
  • 2 dl tejszín
  • 1 csomag kotányi bombay masala fűszerkeverék
  • köretnek főtt vagy párolt rizs
A csirkecombokat megtisztítjuk, sózzuk, borsozzuk, hagyjuk állni fél órát. Lisztbe forgatjuk a darabokat.
A gyömbért megtisztítjuk, lereszeljük, a fokhagymát szeletekre vágjuk és a felhevített olajba tesszük a gyömbérrel, kurkumával, korianderrel, szegfűszeggel együtt és megpirítjuk (vigyázzunk, meg ne égjen).
Rátesszük a lisztbe forgatott csirkecombokat, és a félkarikára vágott hagymát. A combok mindkét oldalát megpirítjuk.Mielőtt  felöntjük a paradicsommal, rátesszük a fűszerkeveréket és puhára főzzük a húsokat (kb. 1 óra).
Mikor a csirkecombok megpuhultak beleöntjük a tejszínt, és egyet forralunk rajta. 
Párolt rizzsel tálaltam.



2015. június 19., péntek

Töltött szélű pizza Németi-Szente módra

Úgy kezdődött, hogy hazaértünk a kis kirándulásunk után, vasárnap délben, és úgy döntöttünk, rendelünk pizzát. A legnagyobb rendelgetős pizzázók pizzáit én nem szeretem, ezért a kedvenc éttermünkből rendeltünk próbaképpen. Tejfölös alapon csirkehúsos füstölt sajtos, gombás pizza volt. A korábban említett helyekről rendeltekhez képest klasszisokkal jobb volt. 


Ezen felbuzdulva a következő hét végén nekiálltam elkészíteni a saját változatot. 

Pizzatésztához:

  • 50 dkg liszt
  • 2,5 dkg élesztő
  • 1 dl langyos tej
  • 2 dl langyos víz
  • 1 tk. cukor
  • 1 ek só
  • 1 kk oregánó
A langyos, cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt. A felfuttatott élesztőt a langyos vízzel és a többi hozzávalóval összedagasztjuk. Az elkészült tésztát 45 percig pihentetjük. Közben elkészítjük a feltétet. 
Szósz:
  • 1 ek liszt
  • kevés olaj
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 350 g tejföl
ragu:

  • 40 dkg csirkemell
  • 15 dkg gomba
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1/2 kk kakukkfű
  • só
  • bors
A pizza szélének töltéséhez:
  • 10-12 dkg reszelt sajt.
Plusz:
  • 1-2 szál zöldhagyma
  • kukorica
A szószhoz a lisztet kevés olajon megpirítjuk, majd levesszük a tűzről és hozzákeverjük a tejfölt, belerakjuk a zúzott fokhagymát, ízesítjük sóval, borssal. 
A vöröshagymát felkockázzuk, kevés olajon megfuttatjuk, csirkemellet felkockázzuk, és a hagymához adjuk. A gombár szintén nagyobb darabokra vágjuk és a csirkehúshoz adjuk. Sózzuk, borsozzuk és hozzákeverjük a kakukkfüvet.

A megkelt tésztát kinyújtjuk, olyan méretűre nyújtjuk, hogy a tepsi széleiről kilógjon. Reszelt sajtot szórunk a tészta "tövébe"és ráhajtjuk a kilógó tésztadarabot. Jól lenyomkodjuk.




 A tésztára terítjük a tejfölös fokhagymás szószt. Rárakjuk a ragut, a felkarikázott zöldhagymát.
 A tetejére kb. 25 dkg reszelt füstölt sajtot szórunk. 180 fokosra előmelegített sütőben addig sütjük, míg aranyszínű lesz rajta a sajt. 





2015. május 25., hétfő

Spenótos csirke

Végre itt a tavasz, sok friss zöldséggel. A spenót az egyik kedvencem, frissen is és -időhiány esetén- fagyasztott formában is. Hét közben nem volt olyan sok időm, hogy kilószám pucoljam a zöld leveleket, de spenótra vágytam, így jött ez a spenótos rakott csirke.

Spenótos rakott csirke


  • 1 csomag mirelit spenót (lehet leveles is, vagy püré is. Én most püréset használtam)
  • 25 dkg mascarpone
  • 1 nagyobb csirkemell (40-45 dkg)
  • 20 dkg reszelt sajt (eidami vagy amit szeretünk)
  • 1 nagyobb paradicsom
  • Liszt
  • só 
  • bors
  • fokhagyma
A mirelit spenótot kiolvasztjuk, a víz nagy részét elpárologtatjuk belőle. Közben hozzákeverünk 3-4 gerezd fokhagymát, sózzuk, borsozzuk, szerecsendióval ízesítjük. Levesszük a tűzről és belekeverjük a mascarponet. 
A csirkemellet szeleteljük, sózzuk, borsozzuk és lisztben megforgatjuk, elősütjük. 
Tűzálló tálban rétegezzük a húst és a spenótos masszát. A tetejére reszelt sajtot teszünk és a felkarikázott paradicsomot. 180 fokosra előmelegített sütőben sütjük kb. 40 percig. 
Köretnek bulgurt adtam hozzá. 




2015. május 23., szombat

Csirkéből gyorsan


Vasárnap általában igyekszem úgy főzni, hogy maradjon hétfőre is. Ilyenkor többféle étel készül, nemrégiben ez a finom, könnyű csirkés étel volt az egyik a sok közül. 


Cukkinis csirke


  • 50 dkg csirkemell filé kisebb szeletekre vágva
  • 2 dl tejszín
  • 20 dkg reszelt sajt (eidámi)
  • 1 tojás
  • 1 közepes méretű cukkini
  • fokhagymás fűszerkeverék
  • grill zöldségek fűszerkeverék
  • só
  • szerecsendió
  • őrölt bors
A csirkemell szeleteket sózzuk és a felvert tojásba forgatjuk. Kiolajozott tűzálló tálba vagy tepsibe fektetjük, megszórjuk a fokhagymás fűszerkeverékkel és a reszelt sajt felével. 
A tejszínt a maradék tojással összekeverjük, ízesítjük sóval, borssal, szerecsendióval és a húsra önjük. 








A cukkinit felkarikázzuk és elrendezzük a húson. Megszórjuk a grill zöldség keverékkel. 
180 fokosra előmelegített sütőbe tesszük és kb. 40 percig sütjük. 
Ha puha a hús megszórjuk a sajt másik felével, kb. 10 percre még visszatesszük a sütőbe.



Zöldséges bulgurral tálaltam. A bulgurt nemrég fedeztem fel, és mostanában rizs helyett sokszor készítem. Nekem nagyon ízlik, gyorsan megvan. 

Mexikói vegyes zöldség keverékből  kb. 20 dkg-ot kevés olajon átfuttatom, kicsi vízzel felöntöm és 10 percig párolom. Ekkor beleöntök egy csészényi (előtte folyó vízben átmosott) bulgurt. Felöntöm az egészet 2 csésze vízzel, sózom, borsozom (ehelyett leveskockát is tehetünk bele) és 20 perc alatt puhára párolom. (ha úgy alakul akkor előre be szoktam áztatni a bulgurt meleg vízben kb. 2 órára és akkor 10 perc alatt megpuhul a főzés során)


2015. április 9., csütörtök

Amikor elengedem a fakanalat


Mostanában semmi időm írni. Berakom a képeket, nagyjából összerakom a vázat, és a piszkozat ott áll. Hetekig. 
Azon a héten is úgy alakult, hogy minden nap túlóráztam. Jól esett, hogy mire hazaértem már kész volt a vacsora. Na jó.... majdnem kész. Mellesleg az én Kedvesem tovább lát a krumplinál, a rizsnél és hagyományos magyaros ételeknél , szeret kísérletezgetni,  és jobbára szénhidrát szegény ételeket választ. Hát, lássuk mikkel kényeztetett.


Spenótos csirkemell juhtúróval fűszerezve



.

40 dkg csirkemell filé

45 dkg fagyasztott leveles spenót
12  dkg juhtúró
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
2 gerezd fokhagyma
olaj a tál kikenéséhez


Egy tűzálló tálat nagyon vékonyan kiolajozunk .A csirkemellet vékony szeletekre vágjuk, óvatosan sózzuk és borsozzuk, és a kiolajozott tálra fektetjük a  felét. 
A lecsöpögtetett, kiolvasztott zúzott fokhagymával elkevert spenótot elsimítjuk a húson.  Ha ezzel megvagyunk, a juhtúrót egyenletesen a spenótra morzsoljuk.
Végül az egészet befedjük a félretett csirkemellel.
Előmelegített sütőben 10-15 percig lefedve sütjük, majd további kb. 30 percig a fedőt/fóliát eltávolítva



Sajttal és sonkával töltött kápia paprika



20 dkg eidámi sajt
10 dkg füstölt sonka
1 db tojás
2 ek tejföl
só és bors ízlés szerint
1 közepes újhagyma
6 szelet bacon

3 db kápia paprikakörethez: 500 g zöldségkeverék

A sajtot nagy lyukú reszelőn leszeljük, a sonkát apró kockákra vágjuk. A bacon kivételével az anyagokat összedolgozzuk, és megtöltjük a paprikákat. A bacon csíkokkal körbetekerjük. Sütőedénybe szorosan egymás mellé tesszük és 180 fokosra előmelegített sütőben 30-40 percig sütjük.


A  paprikákat hosszában kettévágjuk, magházukat eltávolítjuk.
Közben a  körethez a a zöldségkeveréket megpároljuk.


Néhány nap után az én Tibim úgy gondolta, hogy krumpli elvonási tüneteim kezdenek lenni, és akkor jött ez a vacsi. 
 Tojással töltött burgonya


2 db nagyobb burgonya (majdnem teljesen megfőtt)
2 ek vaj (megolvasztva)
só és bors  ízlés szerint
5 dkg sajt (jól olvadó, ízlés szerint)
2 db tojás 
5 dkg füstölt sonka
1 közepes db újhagyma

A héjában megfőtt burgonyából vágjunk le egy szeletnyit, hosszanti irányban. Kanállal óvatosan kaparjuk ki a belsejét úgy, hogy maradjon egy kb. fél cm-es kérge a burgonyának. A kikapart belsejét nem kell felhasználnunk.
Kenjük ki a burgonya belsejét az olvasztott vajjal, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.
A sajtot reszeljük le (tegyünk félre egy kicsit a díszítéshez), majd szórjuk a burgonyák belsejébe. Az apróra szeletelt sonkát és az újhagymát (tegyünk félre egy kicsit a díszítéshez) is szórjuk bele a burgonyák belsejébe.
Ezt követően üssünk a burgonyákba egy-egy tojást, vigyázva, hogy a tojássárga ne fakadjon ki. Sózzuk, borsozzuk a tojást is, majd tetszés szerint, díszítésként szórjuk meg egy kis sonkával, sajttal és újhagymával.
180 fokra előmelegített sütőben süssük 20 percig.



A heti repertoárból nekem a töltött kápia volt a kedvencem, és a körete.  Összességében  ismét megállapítottam, hogy érdemes néha kijönnöm a konyhából és átengedni a terepet A Pasinak :)

2015. február 13., péntek

Nóri új kedvence

A paradicsomos ételek nálunk annyira nem menők a gyerekeknél. Ezért is volt más készítve nekik. Nóri viszont ránézett az ételre, kikérdezett, hogy mi van benne, és úgy döntött mégis megkóstolja. És lássunk csodát, nagyon ízlett neki.

Mascarpone-s csirkemell


  • 70-80 dkg csirkemell filé
  • liszt
  • pirospaprika
  • 2 doboz hámozott, aprított paradicsom konzerv
  • 15 dkg mascarpone
  • 2 tk szárított bazsalikom
  • 1 fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • só, bors
A vöröshagymát felkockázzuk és kevés olajon üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát. Eztán jöhet a hámozott paradicsom, enyhén sózzuk, borsozzuk, és 15-20 perc alatt sűrűre főzzük. Közben a csirkemellet szeletekre vágjuk, besózzuk, és pirospaprikás lisztbe forgatjuk. Kevés olajon elősütjük a szeleteket, majd egy tepsibe tesszük őket. Ha besűrűsödött a szósz,beleszórjuk a bazsalikomot és hozzákeverjük a mascarponét. A paradicsomos szószt a csirkemellekre öntjük és 180 fokos sütőben kb. 25-30 percig sütjük. 
Köretként bulgurt készítettem hozzá,ami az én új kedvencem, rizs helyett, de a gyerekek is szívesen fogadták, egyébként krumplipürével is finom. Először megkérdezték,hogy anya, ez milyen rizs? Mondom erre, hogy bulgur. Mire ők: jó, rizs...

Bulgur elkészítése: 1 csésze bulgurt meleg vízben átmosunk több sorral. Meleg vízben fél- egy órát hagyjuk ázni, majd lecsepegtetjük. Teflon serpenyőben kevés olaja hevítettem, rátettem a lecsöpögtetett bulgurt, és pár percig pirítottam (míg pattogni nem kezd). Egy csésze vízzel felengedtem, sóztam, borsoztam, fedő alatt kb 15 percig pároltam.





2014. október 30., csütörtök

Sütőtökös vacsi


Ősz lévén a sütőtök szezonja van. Ráadásul trendi. A krémelveseken kívül is öntik ránk a sütőtökös recepteket: desszertnek, köretnek, főételnek.
Szeretem, ha van itthon sütőtök, most rakott étel készült belőle. Gyorsan, többször nekifutva, mert megint rohanás volt...

Csirkemell sütőtökkel rakva, fűszeres tejszínben sütve

Hozzávalók:

  • 50 dkg krumpli
  • 50 dkg sütőtök (a tök hosszúkás része)
  • 50 dkg csirkemell
  • kevés liszt
  • 200 ml habtejszín
  • 2 gerezd fokhagyma
  • őrölt bors
  • rozmaring

How to:

A krumplit megtisztítjuk, felkarikázzuk. A sütőtököt is pucolás után vékony karikákra vágjuk. A csirkemellet felszeleteljük, sózzuk, és állni hagyjuk fél-egy órára.
Egy tepsit kiolajozunk, belerakunk egy sor krumplikarikát, sózzuk, majd jöhet rá egy sor sütőtök.
A csirkemellet lisztbe forgatjuk, ez lesz a következő réteg. Erre jön egy sor krumpli, a sütőtök másik fele, és végül egy sor krumpli.
A tejszínbe belekeverjük a sót, a zúzott fokhagymát, borsozzuk, rozmaringot teszünk hozzá ízlés szerint, és ezzel a keverékkel öntjük le a rakottast.
A tepsit lefóliázzuk és 190-200 fokos sütőben kb. 1 óra alatt megsütjük. 





2014. október 26., vasárnap

Keleti gyors

Ránéztem az új szuper konyhamérleg órájára, amit az én Kedvesem már gondosan átállított kora reggel, és az óracsavargatás ellenére azt mutatta, hogy 11.27. 
Jézusom, az ebéd meg még sehol! Gondolatban is max. félúton....Leves kitalálva, csirkemell kiolvadt, de mi a csuda legyen belőle? Gondoltam egy tejfölös ragura, de aztán elvetettem az ötletet, lévén tegnap fogyott el az új, szuper karfiolleves utolsó adagja - 3 nap után.  
Eszembe jutott, hogy van a fagyasztóban egy adag kínai zöldségkeverék. Meg van a hűtőben gomba. Jó ötletnek tűnt valami keleties ebédet összedobni. Rég ettünk ilyesmit, mellesleg hamar megvan. 
Amint elkészült a  salátaleves már készült is a kínai-féleség.


Keleties ebéd Olgi módra

A raguhoz:
  • 40 dkg csirkemell
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 1 közepes sárgarépa nagylyukú reszelőn lereszelve
  • 15 dkg csiperkegomba
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 ek liszt
  • olaj
  • só
  • szójaszósz
  • gyömbér
  • chilis fűszerkeverék
Körethez

  • 15 dkg spagetti
  • 20 dkg mirelit kínai zöldségkeverék (nálam most spar-os volt)
  • szójaszósz

A csirkemellet felcsíkozzuk, sózzuk, borsozzuk, félretesszük, A raguhoz wokban olajat hevítünk. Beledobjuk a félkarikára vágott vöröshagymát, amit 1-2 perc alatt kevergetve megpirítunk.
A csirkehúst megszórjuk a liszttel, rátesszük a hagymára és fehéredésig pirítjuk.
 Erre jön a lereszelt sárgarépa és a gomba. Belenyomunk 2 gerezd fokhagymát, ízesítjük gyömbérporral (0,5 mk.) Nagy hőmérsékleten addig pirítjuk, míg a víz elpárolog. A végén meglocsoljuk kb. 3 ek szójaszósszal és 1 mk chilis fűszerkeverékkel. 

A körethez kifőzzük a tésztát. Wokban olajat hevítünk, beletesszük a zöldségkeveréket, 6-8 perc alatt átsütjük. Hozzáöntjük a kifőtt tésztát, és meglocsoljuk 2-3 ek. szójaszósszal. 2-3 percig pirítjuk és kész.

Forrón tálaljuk.