Az egyik kolleganőm kipróbált egy indiai fűszerkeveréket. Csirkés ételt készített belőle, hozott be kóstolót, és tetszett. Először azt gondoltam, én is azt a receptet készítem el ami a tasakon van. Aztán keresgéltem és találtam a lidlkonyha oldalon egy indiai receptet, és amellett döntöttem, némileg átalakítva és végül a fűszerkeverékből is került bele.
Indiai fűszeres csirke
- 80 dkg csirkemell
- só ízlés szerint
- bors ízlés szerint
- natúr joghurt 2 dl
- 1/2 citrom
- 1 gerezd fokhagyma
- 2 cm friss gyömbér
- 1 tk. kurkuma
- 1 tk fűszerpaprika,
- 5 dkg vaj
- 4 db egész szegfűszeg
- 2 db babérlevél
- 10 db koriandermag
- 1 egész fahéj
- 1 póréhagyma
- 1 doboz hámozott paradicsom
- 1 tk. kotányi bombay masala fűszerkeverék
- 1 dl tejszín
- rizs köretnek
A csirkecombokat sóval és borssal ízesítjük. A joghurtot botmixer segítségével kikeverjük a citromlével, gyömbérrel, egy – apróra darabolt – gerezd fokhagymával, fűszerpaprikával és kurkumával. A csirkét egy tálba tesszük, ráöntjük a fűszeres joghurtot, összeforgatjuk, és egész éjszakára hűtőbe tesszük pácolódni.
Egy serpenyőben felolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a fűszereket: szegfűszeget, babérlevelet, egész koriandert, egész fahéjat, és illatosra pirítjuk. Üvegesre dinszteljük rajta a félkarikára aprított póréhagymát. Ekkor hozzáadjuk a csirkét (a páccal együtt), és mindkét oldalán kissé megpirítjuk, beleöntjük az összeturmixolt paradicsomkonzervet, a fűszerkeveréket, és a paradicsomos mártásban kb. 30 perc alatt puhára pároljuk a csirkét, a végén hozzáadjuk a tejszínt.
Főtt rizzsel kínáljuk.
Ma pedig valami gyorsat akartam készíteni, és mivel ízlett múlt héten az indiai, az készült most is.
Indiai fűszeres csirkecombok
- 1 kg csirkecomb (4db)
- liszt
- 2 fej lila sonkahagyma (vagy sima lilahagyma)
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 centi gyömbér
- kevés kurkuma
- 10 szem koriandermag
- 2 szem szegfűszeg
- 1 doboz passzírozott paradicsom
- 2 dl tejszín
- 1 csomag kotányi bombay masala fűszerkeverék
- köretnek főtt vagy párolt rizs
A csirkecombokat megtisztítjuk, sózzuk, borsozzuk, hagyjuk állni fél órát. Lisztbe forgatjuk a darabokat.
A gyömbért megtisztítjuk, lereszeljük, a fokhagymát szeletekre vágjuk és a felhevített olajba tesszük a gyömbérrel, kurkumával, korianderrel, szegfűszeggel együtt és megpirítjuk (vigyázzunk, meg ne égjen).
Rátesszük a lisztbe forgatott csirkecombokat, és a félkarikára vágott hagymát. A combok mindkét oldalát megpirítjuk.Mielőtt felöntjük a paradicsommal, rátesszük a fűszerkeveréket és puhára főzzük a húsokat (kb. 1 óra).
Mikor a csirkecombok megpuhultak beleöntjük a tejszínt, és egyet forralunk rajta.
Párolt rizzsel tálaltam.

