Mostanában semmi időm írni. Berakom a képeket, nagyjából összerakom a vázat, és a piszkozat ott áll. Hetekig.
Azon a héten is úgy alakult, hogy minden nap túlóráztam. Jól esett, hogy mire hazaértem már kész volt a vacsora. Na jó.... majdnem kész. Mellesleg az én Kedvesem tovább lát a krumplinál, a rizsnél és hagyományos magyaros ételeknél , szeret kísérletezgetni, és jobbára szénhidrát szegény ételeket választ. Hát, lássuk mikkel kényeztetett.
Spenótos csirkemell juhtúróval fűszerezve
.
40 dkg csirkemell filé
45 dkg fagyasztott leveles spenót
12 dkg juhtúró
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
2 gerezd fokhagyma
olaj a tál kikenéséhez
Egy tűzálló tálat nagyon vékonyan kiolajozunk .A csirkemellet vékony szeletekre vágjuk, óvatosan sózzuk és borsozzuk, és a kiolajozott tálra fektetjük a felét.
A lecsöpögtetett, kiolvasztott zúzott fokhagymával elkevert spenótot elsimítjuk a húson. Ha ezzel megvagyunk, a juhtúrót egyenletesen a spenótra morzsoljuk.
Végül az egészet befedjük a félretett csirkemellel.
Előmelegített sütőben 10-15 percig lefedve sütjük, majd további kb. 30 percig a fedőt/fóliát eltávolítva
Sajttal és sonkával töltött kápia paprika
10 dkg füstölt sonka
1 db tojás
2 ek tejföl
só és bors ízlés szerint
1 közepes újhagyma
6 szelet bacon
3 db kápia paprikakörethez: 500 g zöldségkeverék
A sajtot nagy lyukú reszelőn leszeljük, a sonkát apró kockákra vágjuk. A bacon kivételével az anyagokat összedolgozzuk, és megtöltjük a paprikákat. A bacon csíkokkal körbetekerjük. Sütőedénybe szorosan egymás mellé tesszük és 180 fokosra előmelegített sütőben 30-40 percig sütjük.
A paprikákat hosszában kettévágjuk, magházukat eltávolítjuk.
Közben a körethez a a zöldségkeveréket megpároljuk.
Néhány nap után az én Tibim úgy gondolta, hogy krumpli elvonási tüneteim kezdenek lenni, és akkor jött ez a vacsi.
Tojással töltött burgonya
2 db nagyobb burgonya (majdnem teljesen megfőtt)
2 ek vaj (megolvasztva)
só és bors ízlés szerint
5 dkg sajt (jól olvadó, ízlés szerint)
2 db tojás
5 dkg füstölt sonka
1 közepes db újhagyma
A héjában megfőtt burgonyából vágjunk le egy szeletnyit, hosszanti irányban. Kanállal óvatosan kaparjuk ki a belsejét úgy, hogy maradjon egy kb. fél cm-es kérge a burgonyának. A kikapart belsejét nem kell felhasználnunk.
Kenjük ki a burgonya belsejét az olvasztott vajjal, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.
A sajtot reszeljük le (tegyünk félre egy kicsit a díszítéshez), majd szórjuk a burgonyák belsejébe. Az apróra szeletelt sonkát és az újhagymát (tegyünk félre egy kicsit a díszítéshez) is szórjuk bele a burgonyák belsejébe.
Ezt követően üssünk a burgonyákba egy-egy tojást, vigyázva, hogy a tojássárga ne fakadjon ki. Sózzuk, borsozzuk a tojást is, majd tetszés szerint, díszítésként szórjuk meg egy kis sonkával, sajttal és újhagymával.
180 fokra előmelegített sütőben süssük 20 percig.




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése